"Én <3 természet"

Számomra is ijesztő, de idén ünnepeltem a 30. születésnapomat. Ez a kedves kis fordulópont elgondolkodtatott, mi tette az én eddigi életemet különlegessé, és rá kellett jönnöm, hogy nagyjából semmi - leszámítva azt, hogy 14 éves korom óta viharos kapcsolatban állok az étkezéssel.

Biztosan ismered Catullus versét, az Odi et amo-t: gyűlölök és szeretek... - nos, ha az evésre gondolok, nálam mind a két érzés pipa. Kérded tán, miért???, hiszen az evésnél természetesebb tevékenység és örömforrás kevés van, és szélsőséges érzéseket ugyan kiválthat - de hogy ezt a kettőt, egyszerre?

Kamaszként az anorexiával és a bulémiával is volt dolgom. Aki hallott róluk, az tudja, hogy beteg minden gondolata az éves körül forog, aki pedig átélte őket, az ismeri az igazi gonoszt: az evés egyelő szenvedés. Méghozzá a szó teljes értelmében: fáj a testnek és fáj a léleknek is. (Persze elsősorban a léleknek fáj, de ennek a blognak nem célja pszichiátriai kezelést nyújtani. A személyes élményeimről pedig később.)  

Utáltam magamat és utáltam így élni. Véget akartam vetni a betegségemnek, és ebben nem volt segítségemre senki - a külvilág felől csak a rosszat hallottam meg, a pszichológusokban pedig (akkor még) nem bíztam. Egyedül kellett rájönnöm, hogy a gyógyulást valahol a belső békém felé vezető ösvény végénél találom. Elindultam hát rajta, hol négykézláb, hol vesztegelősen - bizony jól érzed, a türelem szép erényét is gyakorolom kellett. A lényeg pedig, hogy közben - khm - megpróbáltam becéző szeretettel nézni a saját gyengeségeimre. Durva, nem? Ígérem, hogy ez volt a legnyálasabb mondat a blogon.

A gyógyulásomban kulcsfontosságú része volt annak, hogy meg_kellett_tanulnom jól_enni. Azt hiszed, könnyű? Te hogy állsz a lentebbi dolgokkal?

• Nem félni attól, hogy éhes leszek és ennem kell
• Nem kattogni a kalóriákon - sőt, magasról tojni a kalóriákra
• Nem félni az evés következményétől, ami persze elsősorban a szörnyűséges elhízást, másodszor a különböző megbetegedéseket jelenti
• Enni abból, amit éppen megkívánok
• Enni annyit, amennyi éppen kell - nem pedig éppen az evés keltette stressz miatt túlenni magamat, vagy csak csipegetni, végeláthatatlanul
• Nyugodtan enni más emberek között, “vizslató” tekintettek láttára
• Szeretni magamat evés közben - még akkor is, ha mindez hajnali fél négykor van és az étel egy sajtburger
   

Éééés - dobpergés - lassan elérkezünk a jelenhez. Vagyis az Én bébispenót születéséhez. Lapozz egyet!